Apámhoz

érezni újra vállamon kezed de
jó lenne. még csak egyszer óvna-védne
erős karod. hiába, múlt idő nem
tér vissza szív-keservem elfedezni
hangjával…

születésnapomra...

múlnak lassan fejem felett az évek,
és néhol már hajamba tarkít a dér,
bölcsebb nem lettem én, hiába élek;
elszántságomra jár esetleg babér…

kérem az istent…

kérem az istent, hogy irgalmas legyen,
s szétzúzott álmaid teremtse újra.
kössön ki bárkánk az Ararát-hegyen,
vigyázzon minket kéklő ég azúrja.

imába szentelt fájdalom

imára kulcsolom remegő kezem,
kiszáradt ajkaim összeszorítva
kérdem: istenem mi a célod velem
e borzalmaktól égig beborítva,

erőtlen áhitat

erőtlen ernyed elgyötörve-tested
az ágyon, elvtelen napok kutatnak
se-vége álmokat. riadt ma este
a létezés, szavát ne hidd hazugnak.

Mindenen át

Mikor az őrület hajszol, s egy éve nem alszol,

mikor a kín emészti vágyad, s futna a lábad,

mikor patakzik könnyed, mert félre löknek,

mikor tövis-vár a szív, mert be senkit sem hív,

mikor Félsz az úr a lelkeden, s nem jön szó:

˝Az életem kell nekem!˝,

Útvesztő

Hazudtál!

Ígéreted a semmi mocskos talpát nyalja,

s a kudarcba fulladt gondolatokat falja,

vagy éppen keresztet vet a csillagos égen,

hogy a döghalál végül mindenkit elérjen…

Hazudtál!

megkopott

Visszhangok keringenek az ólom bástya tetején,

keringőt jár az elme és a szív.

Serceg a vén fal mélyén a pillanat,

gondolat pihen a lomb alatt.

Remény lendül alvó helyzetéből,

páncél teste harc hevétől

megkopott.