törékeny

milyen törékeny a test, s a lélek:

egy pici szúrás itt, egy pici szúrás ott,

egy kis vágás itt, egy kis vágás ott.

mire feleszmélsz, ezernyi sebből folyik a véred,

és talán mire megérted

mi is történt az Élet közben,

már hiába állnak körbe többen.

hulló falevél

Nem leszek mindig itt... 

... hogy bánatodat megforgassam, 

szélfújta ördöggel viaskodjam, 

vadvirágot tépjek neked százat, 

tótágast álljak, essek hátast, 

míg kacagásodba belefáradsz...

Mi van, ha...

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Ha palástját teríti rám a hold,

és tébláboló lelkem nézi,

majd türelmesen felidézi

velem az elmúlt éveket.

Letérdelek.

Így mégiscsak másabb,

talán szabadabban árad

minden pillanat,

mi itt maradt.

Karma-tisztán

Tán ezrek múltak azóta, 

- hogy vérünkből az első - 

a sorsnak lett adósa,

s görgették hosszú-hosszú

életeken át.

Végzetet sújtva fejünkre,

s nem tekintve előre,

mennyi vérbe kerül e

fullasztó torzulása

ó értékeknek.

Tollpaplan-háló

A hit hegyeket mozgat.

...Hallottam, ahogy nyikorogva megindult azokkal a hatalmas, rozsdás fogaskerekekkel. Egy óriási gépezet. Az emberek múltja, jelene, jövője. A sár, amelyben elsüllyedsz, a feladat, amit megoldasz, a jólét, mit élvezel, a lehetőség, melyet magadhoz ragadsz. A játék maga.

Nem sietett. Hetek múltak el, és még mindig dolgozott.

Már majdnem feladtam. Hittem is, meg nem is, hogy megmozdul. Nála sosem tudni. Eltelhet akár egy, kettő, vagy még több emberöltő is úgy, hogy megdermedve áll az idő síkján. Fülsüketítően csendben.

Változatlanul.

Porból lettem

Homok lennék,

bársonnyá varázsolnám

a magányos partokat,

hol a lemenő nap

is csak nekem bólogat.

Tornádók hevével

járnék keringőt

a szakadt ég alatt,

Szivárvány születik

Ólomszürke hegytetőről

vándorfecske szürke kőből

pofonszerű vízesés.

Piszkos színű dunna alatt

tarka tájra pirkad a nap

körforgásban színezés.

Nézőpont

Kerék kattogó zaja

beomló falak hada

bolondok billent nyaka…

s vágja az öreg kasza.

Fénytelen, sötét kamra,

félek, hogy elér karma,

s ütne, harapna, marna…

így végezném, én balga.

… De miért is?

Van az úgy

Van az úgy, hogy megfagy benned a gondolat

-porrá zúzott kőtömbök hullanak zord lomb alatt-,

s a hely, hol a sírban koporsód nyugszik, végtelen

idők óta a puszta remény kivont kardja. Vértelen

már a föld.

Mikor az őrület hajszol...

Mikor az őrület hajszol, s egy éve nem alszol,

mikor a kín emészti vágyad, s futna a lábad,

mikor patakzik könnyed, mert félre löknek,

mikor tövisvár a szív, mert be senkit sem hív,

mikor Félsz az úr a lelkeden, s nem jön szó:

„Az életem kell nekem!”,

Mi lenne jobb?

Vágyakozva nézik, mit kéz el nem érhet,

Bábeli zajcsőd pillanatnyi hevének

rikkantsatok.

Fogy a hold.

Forgolódnak lábasba lökött

gerinctelen gyíkok fölött

tornyosuló hústömegek.

Csoda

Fák odvában megbújó kő

lesi minden titok nyitját,

látomásban elnyúló nő

érzékeli, még van idő…

Pusztulás

Görcsöt kapott idegszál,

undorító, nyálas száj,

hörgő tudat

fullasztotta elmék…

ESSETEK SZÉT!

Lesöpröm!

Váltok.

Lesöpröm az átkod.

Vidd a szennyed!

Rám mint mézet, úgy kented.

Azt mondtad, balzsam…

épphogy bele nem haltam.

Fakíroknak áll a világ!

Nézz szembe a ténnyel, s etesd meg kenyérrel

gyermeked míg lehet; mert maholnap mehet

híd alá, utcára, minden szegény pára

ki nem rendelkezik drága papírokkal,

vagy nem jeleskedik nyelvsatírokkal

történő feneket(len) nagy tudással.

Nyugalom szigete

Látom magam előtt a képet

Amint a csintalan fények

Megvilágítják.

Apró virág – lelkek élednek

Téli éj után ébrednek

Szabadság szárnyán.

A nap melegíti a tájat

S világgá szalad a bánat

Vissza se néz tán’.

Ismerd fel!

A test, mely soha nem volt rest,

most oly másképpen fest…

Az agy, amely mindent elhagy,

s az élettel felhagy…

A remény, mely olyan szerény,

már soha nem lesz ép erény…

panasz

panaszfelhőmön ülve

könnymozsárban rejtőzik

csitító felem

nem kér enni

uralma alá vonta

a lehetetlent

s felkorbácsolt tüzet

öntözött szív-mesével

Illúzió

Visítva tépik,

rombolva pusztítják

óriás démonkarmok,

és sehol egy angyal.

Pedig már nem tart soká…

Ideje váltani

Folyamatosan csak a nemek.

Nem ezt akartam, nem ezt vártam...

És csoda, ha újból megveszek

hogy az életet kizártam?

Rossz fényviszonyok

szellemem viszolyog

Stop!

Hopp!?!