Kicsit megkésve

Nem volt nyitva a szemem, mégis... Érzékeltem a színeket. Gyönyörű pirosban pompázott minden. Csend volt, és nyugalom. Kacagott a lelkem, ahogy forgattam a fejem, hogy a szín összes fellelhető skáláját érezzem. Kicsit jobbra fordulva halványpiros, de ha egyenesen előre figyeltem, akkor vérvörös foltok mosolyogtak vissza rám. Leheletvékony, halványsárga burok vett körül - ám nem bántam, hiszen addigi legszebb élményeim ott születtek. Rácsodálkoztam erre a csodálatos világra, melyről mit sem tudtam. Nem foglalkoztatott a holnap, a ma gyönyöreit éltem újra és újra. S mi ez? Lám, két kéz, és két láb. Leírhatatlan az a boldogság, amit éreztem. Szárnyaltam a képzelettel, játszottam csilingelő nevetéssel, s örömöm átszőtte a falakat.  Biztonságban voltam, s meg sem fordult bennem, hogy ez valaha is megváltozik.