Útvesztő
Hazudtál!
Ígéreted a semmi mocskos talpát nyalja,
s a kudarcba fulladt gondolatokat falja,
vagy éppen keresztet vet a csillagos égen,
hogy a döghalál végül mindenkit elérjen…
Ez nem vád nekem, hisz te éltettél
benned lettem naggyá, te féltettél,
forró szívedben te melengettél.
De kihűlt a láng, benned düh tombol,
régi szenvedélyed már csak rombol,
s vele együtt pusztítasz engem is.
Pedig az élet körforgása ez -
Mi velünk is oly sokszor megesett…
Emlékszel? Vívtunk elég harcot már
mi, így ketten, s mikor te elbuktál,
én veled haltam.
Most is gyenge vagyok, erőm kevés,
de ha téged nyugtat a feltevés,
miszerint én vagyok lét-gyilkosod,
akkor ne élessz fel… de az okot,
miért itt vagyunk, magadban keresd.
Gyűlöllek!
Nem veszed észre, hogy…
Várj! Nem hagylak veszni, hiszen csak te vagy nekem,
s együtt vívjuk harcunkat e föld nevű helyen!
…Ahogy kel fel a nap, úgy nyeri vissza fényét
újra és újra a százszor eltiport Remény.
2009. 03. 25.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése