bolha

beléd harap
véred szívja
ha odacsapsz
arrébb ugrik
aztán vissza

tükrözött szonettem

tükrözött szonettem

életed megannyi része torzul
hogyha tükröd adja azt elébed.
végzeted lehet szemében élet:
holtad életét tulajdonában

vesszőfutás

zaklatottak most a szavak zihálva
kapkod lég után ma még a sorköz is
e versben de teljességgel hiába
hiánya belé mar akár a tövis

új ház

új házba költöztünk nem is olyan rég,
békés hely; idilli nyugalom. csak a
régi bútorok recsegése hallék…
avítt, szú rágta fa csendölő szava,

trófea

tegnap még kutyaugatás verte fel
a csendet, veszett dögök vicsorgása,
koncra éhes ösztön-állat. veszteg el
nem marad; ez utolsó tombolása.

Kiábrándult szonett

Hiába küzdesz, mint hős gladiátor,
ha az arénában az élet vár rád…
Végül hideg marad a radiátor,
s a kiéhezett tél a csontodba rág.

Más fájáról...

Más fájáról almát venni
egyszerűbb, mint saját
munka árán fát nevelni,
s viselni annak baját.

nemzeti fricskák

nemzeti dal

ott ül a lépcsőn
Petőfi, és szavalja
a nemzeti dalt…
megáll egy kínai tú-
rabusz, és lefotózzák.

metamorfózisok

pillangó

utolsó vedlés
az imágónak: éjsza-
kai pillangó…
szárnyáról lassan lepe-
reg a hímpor, s földre hull.

az ember tragédiája

Madách¹ csak ül a
padon, észre sem veszi
a hiányait…
ez már csak igazán az
ember tragédiája.

korsó

addig járt a kor-
só a kútra, míg végül
egyszer ott maradt…
azóta is visszhangzik
egy sikoly a mélyéről.

Van az úgy

Van az úgy, hogy megfagy benned a gondolat

-porrá zúzott kőtömbök hullanak zord lomb alatt-,

s a hely, hol a sírban koporsód nyugszik, végtelen

idők óta a puszta remény kivont kardja. Vértelen

már a föld.

Mi lenne jobb?

Vágyakozva nézik, mit kéz el nem érhet,

Bábeli zajcsőd pillanatnyi hevének

rikkantsatok.

Fogy a hold.

Forgolódnak lábasba lökött

gerinctelen gyíkok fölött

tornyosuló hústömegek.

Pusztulás

Görcsöt kapott idegszál,

undorító, nyálas száj,

hörgő tudat

fullasztotta elmék…

ESSETEK SZÉT!

Új divatra fehérben…

Utam nem rég még feketében jártam,
térdeltem sok-sok bitófa tövében,
és kaszámmal csak a bakóra vártam,
de ez a kor eltűnt a múlt ködében…

Ökör szonett

Tanulj tino, és ökör lesz belőled,
- tudatlan baromról nem jön le irha -
akarsz e igát, nem kérdik tetőled,
sorsod is régen meg vagyon már írva: