Holtak napján...

Néha egy-egy kósza gondolatom
be-betéved elmém sírkertjébe,
ahol pihen sok-sok régmúlt napom,
s feledésbe merült emlékképem…

Apámhoz

érezni újra vállamon kezed de
jó lenne. még csak egyszer óvna-védne
erős karod. hiába, múlt idő nem
tér vissza szív-keservem elfedezni
hangjával…

Te vagy...

Te vagy az ereimben a vér,
te vagy a testemben a kéj…
Te vagy a fülemben a dallam,
te vagy a bőrömön a balzsam…
Te vagy a kezemben az erő,

Egy marionett bábu önéletrajza

I.

Születtem régen egy letűnt kor alkonyán,
Egy francia mester párizsi udvarán.
Megálmodott engem, s fát vett a kezébe,
Kifaragott reggel, s megfestett estére.
Kiváló művész volt, igen híres ember,
Csak gazdag uraknak dolgozó nagy mester.

Kezemben trombita, muzsikusnak szántak,
Lábamon lakkcipő, hogy hódoljak táncnak.
Azt is mester varrta, világhírű cipész,
Nem járhat bármiben egy királyi zenész.
Fejemen a kalpag, majdnem kész is vagyok,
Hogy mozogni tudjak, aranyzsinórt kapok.

keserv

töredéknyi lét morzsolgat
aszott kezével rózsafüzért
s jajong a karmazsin-ég
a tegnapok fénye kihunyt

Lélek-shop

a polcokon csíkos dobozban
gazdaságos élet - épp akciós,
vitamint tartalmaz nyomokban,
és a zamata is szenzációs…
légmentesen zárt csomagokban
jó előre kimért tartós eszmék -
íze ott van a holnapokban…
kiváló minőségű magyar termék.

bolha

beléd harap
véred szívja
ha odacsapsz
arrébb ugrik
aztán vissza

Kicsiny lakom

odafent a hegyekben,
az erdőszélen - ahol
a fenyvesek körében
a kakukk vígan dalol
nyári nap melegében

időmértékes szerelem

a szívem                      elraboltad:
fejemben ott a         kép, ahogy kezed
kezembe fogva össze-vissza ballagunk
a várban, és szemedbe nézve síromig
eskü  hagyta  el  szerelmes  ajkam…

időmértékes okostojás

nem
vagy te kő-
kemény, se túl
lágy. ki tojt: eszetlen
baromfi csak, s nem elme-
bajnok. és miként bolond lyuk-

Időmértékes időmulattató

a végtelenbe vágtató idő arasz-
ra töpped össze, mint a száradó spon-
gya: kis homokszemek peregnek a
törékeny, ám de tetszetős test-
ben. így pereg le életünk

Tavasz kopogtat

Bár jégvirág nyílik hajnalon,
s dér csíp még reggeli arcot,
már tavasz kopogtat ablakon,
s napsugár vív fagyos harcot.
Itt-ott még hó föd alvó rétet,

aludni tér a tél…

megannyi jégvirág tapadt a
szobának ablakára, hó
takarta kint a fagy-ragadta
mezőt… de jő az áradó
tavasz, s borítja hóvirágba.

tükrözött szonettem

tükrözött szonettem

életed megannyi része torzul
hogyha tükröd adja azt elébed.
végzeted lehet szemében élet:
holtad életét tulajdonában

vesszőfutás

zaklatottak most a szavak zihálva
kapkod lég után ma még a sorköz is
e versben de teljességgel hiába
hiánya belé mar akár a tövis

születésnapomra...

múlnak lassan fejem felett az évek,
és néhol már hajamba tarkít a dér,
bölcsebb nem lettem én, hiába élek;
elszántságomra jár esetleg babér…

új ház

új házba költöztünk nem is olyan rég,
békés hely; idilli nyugalom. csak a
régi bútorok recsegése hallék…
avítt, szú rágta fa csendölő szava,

trófea

tegnap még kutyaugatás verte fel
a csendet, veszett dögök vicsorgása,
koncra éhes ösztön-állat. veszteg el
nem marad; ez utolsó tombolása.

Napraforgó szonett

Miféle virága vagy te az égnek,
ki benőtte már az egész világot?
Szirmaid nyár végre szárazra égnek,
mi végre teremt Isten ily virágot?

Verejtéked jussa...

A napok elfolynak - mint szürke homok -
az idő vén, ráncos ujjai között,
s arcodon keserű remény hagy nyomot:
szabadulsz gúzsból, mibe sorsod kötött…