Tollpaplan-háló

A hit hegyeket mozgat.

...Hallottam, ahogy nyikorogva megindult azokkal a hatalmas, rozsdás fogaskerekekkel. Egy óriási gépezet. Az emberek múltja, jelene, jövője. A sár, amelyben elsüllyedsz, a feladat, amit megoldasz, a jólét, mit élvezel, a lehetőség, melyet magadhoz ragadsz. A játék maga.

Nem sietett. Hetek múltak el, és még mindig dolgozott.

Már majdnem feladtam. Hittem is, meg nem is, hogy megmozdul. Nála sosem tudni. Eltelhet akár egy, kettő, vagy még több emberöltő is úgy, hogy megdermedve áll az idő síkján. Fülsüketítően csendben.

Változatlanul.

És hasztalan a szép szó, a zokogás, a könyörgés, a szitkok, az újra és újra végtelenbe kiáltott „Elég volt!”. Neki csak egy célja van, ami aztán mozdulatra bírja. El kell jutni A-ból B-be. Ez az út azonban túlságosan összetett. Mint egy kirakós, aminek nincs minden darabkája nálad. Folyamatosan jönnek az életedbe azok az emberek és események, történések, akik/amik adnak egy-egy pluszt ehhez a képhez.

Simogatnak vagy vernek.

Tanítanak…

Akárhányszor látom magam előtt a csikorgó kerekek szabályos mozgását, sós könny simítja arcom. A felszabadulás éve ez.

Annyi alvás nélküli éjszakai óra, és félelemmel teli álom után ma csendre ébredtem.

Megállt.

Berendezkedett újabb ki tudja, hány évre.

Már tudom, hogy ha esek is, tollpaplan-háló tart meg.

Budapest, 2015. 03. 25.