Karma-tisztán

Tán ezrek múltak azóta, 

- hogy vérünkből az első - 

a sorsnak lett adósa,

s görgették hosszú-hosszú

életeken át.

Végzetet sújtva fejünkre,

s nem tekintve előre,

mennyi vérbe kerül e

fullasztó torzulása

ó értékeknek.

(A láncot lerázni végleg

csak fejet hajtva lehet

- hogy földet ér a térded -,

s állod az ütéseket

mi jutott neked.)

Összekulcsolva kezünket

- szívünkben szerelemmel -

hittük, hogy teljesülnek

vágyaink és álmaink,

s tettük a dolgunk.

Aztán felismertük.

Végzetünk foglyai vagyunk.

A választás fantazma,

így csak egy esélyt kaptunk,

leróhatjuk a Sorsnak

vérünk bűneit.

Térden csúsztunk a bél-sárban,

mocsarába süppedtünk,

és maradtunk csak hárman:

ő, én, meg a szent hitünk,

hogy túléljük ezt.

...

Most itt állunk. Nem tép vihar,

meggyötört arcunk felé

a nap sugaraival

fordul. Elindulunk hát…

karma-tisztán.

2015. 03. 13.