Mi van, ha...

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Ha palástját teríti rám a hold,

és tébláboló lelkem nézi,

majd türelmesen felidézi

velem az elmúlt éveket.

Letérdelek.

Így mégiscsak másabb,

talán szabadabban árad

minden pillanat,

mi itt maradt.

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Ha úgy leszek egy marék folt

lábnyomotok alatt,

mint mikor a sarat

kaparják,

mert azt akarják,

tiszta legyen a talp,

hogy nyugalommal nyald

másnap az előtted lévőt,

mint gyűrött kérőt…

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Ha az idő vasmarokkal fojt,

minden hamvába zuhan,

s engem mint hideg zuhany

ér a felismerés, hogy késő!

Már nincs az a lüktető, égő

érzés.

Kérdés:

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Ha a Végzet kiolt

minden remény-szikrát,

s faarccal közli, vidd át

a következő létbe!

Ordítom, hogy Nem fér be

a múlt és jövő egy kalapba!,

de megnyúló alakja

eltűnik a szürke égen.

Végem…

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Ha testem-lelkem holt

fulladásba reked,

s én még a delet

sem húzom ki. Könnyek,

szörnyek

tépáznak legbelül,

s ha borsnyi hitem is elmerül,

vethetem az ágyam,

és kinyújthatom a hátam.

Mi van…

mi van, ha ennyi volt?

Egy percre felnézek az égre,

belebújok a Jóisten tenyerébe,

és meghallgatom meleg szavát:

engem még egyáltalán nem várnak odaát!

2020. 05. 15.