Verejtéked jussa...

A napok elfolynak - mint szürke homok -
az idő vén, ráncos ujjai között,
s arcodon keserű remény hagy nyomot:
szabadulsz gúzsból, mibe sorsod kötött…
És mit ér az erős hit, a vak remény,
ha a nagy könyvben rég meg vagyon írva,
verejtéked jussa: egy falat kenyér,
amit ízétől fosztva majszolsz sírva…
De az időt, mit az ég kiszabott rád,
akár így, akár úgy, de ki kell töltsed.
Próbáld szebbé tenni, hogy ne érjen vád:
öregebb lettél, de kicsit se bölcsebb…
        Számít, mennyi az öröm, és a bánat?
        Te döntöd el, hogy miből épül várad!

2005. október 29.