Sorsfordító
Mindketten inkább ezt az utat vállaltuk,
mert az álszent világot mégsem állhattuk
meg milliónyi kimondatlan szó nélkül.
Csoda hát, ha sarokba bújva megrémül
A dolgom már csak annyi, hogy ezt a három
erőt szív-szeretettel fonom egymásba
- Létanyánk születésünktől csak ezt várta -,
Jószerencse fiát otthonunkba küldi,
és mi hellyel kínálva hagyjuk leülni,
majd meséljük az életről szőtt vágyakat…
Mindről szeretnénk, hogy valóra váljanak.
Szemeinkbe nézve látja is a múltat,
szenvedéseit a szerencsétlen útnak.
Megfáradt kezeinket kezébe véve,
gyöngyházfény energiáinkat érintve
rejti szívünkbe angyalszárnyú gyermekét.
Az elhalt, beteljesületlen tervekért,
megmászhatatlanul meredek falakért,
alig hitt, imába fojtva valaha kért
megpróbáltatások hosszú sora zárul.
Sikeres, új élet az, mi elénk tárul.
Pokoli karmánkat vérünkkel lemostuk.
A harc végére, mint sehonnai koldus,
úgy állunk lobogó büszkeséggel, csendben
(A puszta földön, és nem a messzi mennyben!)
és rabláncunk esvén fehér köddé válik…
testünk-lelkünk szabadon száll mindhalálig.
Áldást hintett fejünkre a Mindenható.
2015. 01. 22.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése