Napfény
Nekem adtad,
amit más nem adhatott,
fejem felett őrködött
szép szárnyú angyalod.
harmatos fűből kapaszkodni
fel az agg diófára
viháncolva túrni a
kisvödörből locsolt
homokot és századjára
is alagutat ásni a vár alá
kacagva hinni
hogy minden legyőzhető
mert a mesékben is
a jó elnyeri méltó
jutalmát
és a hinta csak száll
egyre magasabbra
repülök
fantáziavilágot vetítettünk
régi lepedőre
és az idő csak pergett
miközben szőlőkacsok
simultak a ház falához
paradicsom
Macskaarisztokraták
Végtelen történet
és Beethoven
csokoládéval vagy nélküle
de inkább azzal
visszafelé kattognak a kerekek
bezárt síkokban
hömpölyögnek
a kockák
Ugrás.
Szerelem.
Család.
Én is adok.
Egyszerű köszönömöt
terítek lábaid elé.
Budapest, 2014. 08. 11.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése