Napfény

Nekem adtad,

amit más nem adhatott,

fejem felett őrködött

szép szárnyú angyalod.

harmatos fűből kapaszkodni

fel az agg diófára

viháncolva túrni a

kisvödörből locsolt

homokot és századjára

is alagutat ásni a vár alá

örömteli

kacagva hinni

hogy minden legyőzhető

mert a mesékben is

a jó elnyeri méltó

jutalmát

és a hinta csak száll

egyre magasabbra

repülök

fantáziavilágot vetítettünk

régi lepedőre

és az idő csak pergett

miközben szőlőkacsok

simultak a ház falához

paradicsom

Macskaarisztokraták

Végtelen történet

és Beethoven

csokoládéval vagy nélküle

de inkább azzal

visszafelé kattognak a kerekek

bezárt síkokban

hömpölyögnek

a kockák

Ugrás.

Szerelem.

Család.

Én is adok.

Egyszerű köszönömöt

terítek lábaid elé.

Budapest, 2014. 08. 11.