Könnytelen szonett

Néha, mikor bánat gyötri a lelkem,
s kínzó fájdalmam felér már az égig.
Néha, mikor üresnek érzem testem,
s úgy tűnik, utamon nem érek végig.
Olyankor titokban sírni szeretnék,
fájdalmam apró kristályokba rejtve,
majd gyermek módjára újra nevetnék,
arcomra száradt könnyeim felejtve.
De szemeim oly' szárazok maradnak,
akár csak az aszállyal sújtott talaj…
Az érzéseim lelkemben ragadnak,
és most is bánt még, ami történt tavaly.
        Nem szabadít hát könny a fajdalomtól,
        fuldoklom torkomba gyűlt bánatomtól.

2005. december 9.