Adj utat!
Űrnyi lyuk, féktelen sötétség hona
tenyérnyi remény felfalt szülőanyja,
vágtázó félelmek szűkös otthona,
e hely; s én a központjában lebegek,
látom terveim homályos ablakát
amint kúszik tovább, mint a fellegek,
mikor a vihar borzolja alakját.
Párás szemeken át érkezik a düh,
csatasorba állítva a vég-erőt,
mely ordító szenvedéllyel, hévvel küzd,
hogy világon maradjon e lét-erőd.
Kinyílt előttem a jövő ablaka
belépek végre, ez a fény szakasza.
2009. január 27.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése